17 August, 2011

Pont, görbe, egyenes - ami az irkafirka után következik

Irta: Németh Eszter

Olgi, mi is a "besorolása" a könyvednek pontosan?
3-6 éveseknek szóló cérnafűzött, keménytáblás gyerekkönyv. Szerintem inkább interaktív foglalkoztató, egy olyan könyv, amibe szabadon rajzolhatnak, firkálhatnak gyerekek és felnőttek egyaránt.

Honnan jött az ötlet?
Képgrafika szakon végeztem a brüsszeli St. Luc képzőművészeti főiskolán, de a tanulmányaim alatt három évig gyerekkönyv illusztrációval is foglalkoztam. Mindig is vonzottak a gyerekek: a határtalan kreativitásuk, a kíváncsiságuk, az, ahogyan lelkesedni tudnak új dolgok, élmények iránt.
A diplomamunkám részét képezte egy gyerekkönyv sorozat összeállítása, és ebből nőtte ki magát a PGE (Pont, görbe, egyenes) is.
 
Milyen a visszajelzés a könyvről? (Mi nagyon megszerettük, a négy évesem a legtöbb formát felismerte, s most maga is próbál PGE rajzokat létrehozni.)
Én sem tudom, hogy mennyi fogyott el eddig belőle, és hogy hány szülő vitte haza és kísérletezett vele, de remélem, hogy egyre többen kedvet kapnak hozzá!
Számomra meghatározó emlék marad az, amikor a barátnőm öt éves fiának odaadtuk a PGE-t, és miközben végiglapozta óriásikat hahotázott. Nevetve felismerte az oldalakon szereplő ábrákat, és miután kielemezte a könyvben szereplő képeket, elfutott a szobájába papírért és ceruzáért majd belekezdett az alkotásba. Azóta is akárhányszor találkozom a kisfiúval, megemlíti, hogy a könyvet még mindig irtó viccesnek tartja, és hogy milyen új alakzatokat talált ki.
 
A teljes interjút megtaláljátok itt a kismamatitok.hu -n.

No comments:

Post a Comment