Egy kora tavaszi délutánon Kata egy újságpapírba csomagolt valamit babusgatva érkezett haza az iskolából. Az előszobában óvatosan feltette a titokzatos csomagot a tükör előtti szekrénykére, nehogy valaki megkaparinthassa. Persze, az a valaki már ott ólálkodott. Mert kotnyelesebb, kíváncsibb valakit még nem látott a világ, mint Lencsit, Kata húgocskáját.
- Nekem hoztad? - kérdezte nővérét köszönés helyett, és apró ujjacskáival már majdnem elérte a csomagoló-papír egyik sarkát.
- Megmutatom - mondta Kata komolyan-, de csak ha megígéred, hogy nem nyúlsz hozzá, csak nézed!
- Csak nézem! - ismételte Lencsi, bőszen bólogatva, Kata pedig szépen kicsomagolta a kincset: egy kopott joghurtosdobozt, tele földdel.
- Ez az? - szöntyörödött el. - Hiszen ez csak szemét, koszos, kukába való.
- Jaj, de kis buta vagy! - legyintett rá Kata. - Nézd csak meg! Ez egy igazi bab lesz! Köriórán ültettük. Ott bújik kifelé a földből. Látod már?
És tényleg, a doboznyi föld közepén apró zöld szarvacska ágaskodott felfelé.
A teljes mesét az Író cimborák blogján olvashatjátok, itt.
No comments:
Post a Comment